FAQ

Ki az az IES?

Az IES egy hitelesítő társaság, amelyet 1997-ben alapítottak Londonban, és amelynek ügyfélfogadó központja és vezetősége Brno városában Csehországban található. Az IES különféle oktatási intézmények, oktatási programok és lektorok értékelésére és hitelesítésére szakosodik nemzetközi szinten. A hitelsítésben részt vehetnek főiskolák, egyetemek és azok tanszékei, emelt szintű szakiskolák, középiskolai intézmények, alapiskolák, nyelviskolák, oktatási ügynökségek és kommersz ill. nem kommersz szervezetek oktatási osztályai.

Milyen jelentősége van számunkra a hitelesítésnek?

Diákjaink számára lehetőség nyílik nemzetközi minősítés szerzésére, megkönnyítve így az érvényesülést a munkaerőpiacon

Besorakoznak a hitelesített intézetek közé, nemzetközi vonatkozásban növekszik hitelük, előnyre tesznek szert a konkurenciharcban és felhívják a közvélemény figyelmét iskolájukra és annak előnyeire.

Mi az a nemzetközi IES bizonyítvány?

A nemzetközi IES bizonyítvány egy olyan okirat, amit csakis hitelesített iskola hallgatója nyerhet el hitelesített oktatási program keretén belül.A bizonyítványt angolul és az adott ország hivatalos nyelvén állítják ki. Külön kérésre más világnyelven is kiállítható. A bizonyítvány tartalmazza tulajdonosának személyi adatait, az elsajátított oktatási programot, az iskola nevét és címét és az iskola besorolását meghatározó hitelesítési fokozatot. A hitelesítés védjegyeket tartalmaz. Egy mintapéldány itt látható ezen az oldalon Bizonyítvány címszó alatt a különböző világnyelvekre történt fordításokkal együtt.

Miért nem elég csak a végzettséget igazoló okirat?

Míg az Ön iratai arról értesítenek, hogy milyen előmenetellel és milyen szakon végzett, az IES informál iskolájának színvonaláról is. Abszolvensük átfogó információkkal tud szolgálni leendő munkaadójának, ami előnyben részesítheti a konkurenciaharcban.

Hogy zajlik le a hitelesítési fonyamat?

Mindig tanúsított oktatási intézmény egészének (az egyetemek esetében egyes karok), és különösen annak oktatási programok (tanulmányi ágak, szakirányok). Nem szükséges, hogy igazolja az összes karok vagy az összes oktatási programok. Miután az együttműködés aláírásának az iskola megkapja tanúsítás anyagok. Ezek az anyagok meghatározott ezen az oldalon, mint a referencia eljárás Mennyibe kerül az iskolának a hitelesítésVizsga végzik a dokumentumok alapján és a fényképeket. Befejezése után a tanúsítási folyamat hiteles intézmény kap egy részletes jelentést a hozzárendelt besorolás, amely során az együttműködés alapján változhatnak a rendszeres ellenőrzés szintű intézmények. A tanúsítási folyamat körülbelül 3 hónappal a szerződés aláírása után. Ebből körülbelül 6-8 hét szüksége iskola az anyagok előállítását és IES tanúsító fejezni egy hónapon belül kézhezvétele után a dokumentumokat.

Mivel tanúsító drága iskolákban?

Az árakat úgy határoztuk meg, hogy kisebb szubjektumok számára is elérhetőek legyenek. Az aktuális árjegyzék ezen az oldalon találhatóSzolgáltatásaink ára címszó alatt. Az oktatási programok (tanulmányi szakok) hitelesítése ingyenes. A számlázás havonta történik ez együttműködés teljes időtartama alatt. Egyetemek esetén a havi illeték tanszékenként külön külön fizetendő.

Ki az az ICI?

Az International Certification Institute társaság /ICI/ 2019-ben alakult. Ugyanabban az évben egyesült az International Education Society /IES/ társasággal. Az ICI és az IES a közös Certification tervezetet valósítják meg. A hitelesített intézmények automatikusan elnyerik mindkét társaság hitelesítését.

Mi az az ICI bizonyítvány?

Az ICI bizonyítvány elsősorban a diákok tanulmányaik során szerzett szakmai hozzáértését ismerteti. Ugyanakkor tartalmazza a Certificate programról értesített legjelentősebb cégek és intézmények névsorát is. Részletes leírást nyújt ezzel a munkaadóknak a végzősök szaktudásáról.

ICI és IES bizonyítvány birtokában a végzősök jelentős előnyhöz jutnak a konkurenciával szemben úgy a nemzetközi, mint a hazai munkaerőpiacon.

ICI bizonyítványt kizárólag angol nyelven adunk ki.

Milyen agitációs és ismertető anyagokat kap az iskola a hitelesítést követően?

Valamennyi hitelesített intézmény kap IES és ICI logót, illetve grafikus hitelesítési jelet a hitelesítés bemutatásához szükséges kézikönyvvel együtt. Természetesen az intézmény bizonyítványait is megkapja (A3 méret), IES zászlót, ismertető bannereket (bannereket) és kiválaszt egyet az információs panelok közül (A1 méret). Az iskola további prezentációs anyagokat is rendelhet.

Mikor kezdi fizetni az iskola a havi illetéket?

A hitelesítési folyamat befejeztével.

Hogyan számlázzák az illetéket?

Valamennyi fizetés számla ellenében történik.

Ki nyomtatja ki a végzősök bizonyítványait?

A bizonyítványokat társaságunk nyomtatja a hitelesített intézmény megrendelése alapján. A bizonyítványokat csoportosan küldjük ki a hitelesített intézménynek. Végzős saját maga nem rendelhet bizonyítványt, a megrendelőt mindig az iskola küldi, amely garantálja a kérvényező tanulmányainak sikeres befejezését.

Ki fizeti a végzősök bizonyítványait?

Gyakran maguk a végzősök fizetik ki, ám vannak iskolák, amelyek alapítványokon keresztül, különböző motivációs programokkal stb. támogatják a diákok bizonyítványait. Néhány iskola alapot létesít, ahol a diákok spórolhatnak tanulmányaik alatt. Magániskolák és oktatási ügynökségek többnyire automatikusan bevonják a nemzetközi IES és ICI bizonyítványok költségeit a tandíjba, vagy tanfolyam árába.

Meddig érvényes a bizonyítvány?

A bizonyítvány az IES/ICI-vel való együttműködés időtartamáig érvényes. A hitelesített intézmények rating besorolás évente ellenőrizve van aktualizáló kérdőív segítségével. Ha az első 3 évben különösebb ingadozások nincsenek a megfigyelt adatok között, a rating ellenőrzés 2 éves ciklusra vált.

Meddig érvényes a bizonyítvány?

A bizonyítvány az IES/ICI-vel való együttműködés időtartamáig érvényes. A hitelesített intézmények rating besorolás évente ellenőrizve van aktualizáló kérdőív segítségével. Ha az első 3 évben különösebb ingadozások nincsenek a megfigyelt adatok között, a rating ellenőrzés 2 éves ciklusra vált.

Van nemzetközi érvényességük a bizonyítványoknak?

Létezésük során a nemzetközi IES bizonyítványok jelentős pozícióra tettek szert. Ugyan nem helyettesítik a honosított dokumentumokat, de tulajdonosaik jelzései alapján a munkaerőpiac tekintettel van rájuk. Történik mindez azért is, mert nemzetközileg közérthetők, mivel angol nyelven és az adott ország hivatalos nyelvén íródtak. Továbbá lehetőség nyílik a bizonyítványok más világnyelven történő kiadására is.


Nemzetközi IES bizonyítványok főleg a gazdasági szféra képviselői számra készültek, először 1997-ben kerültek kiadásra. Évente többezer bizonyítványt adun ki. A bizonyítványokat Európa, USA, Ausztrália és úgyszintén Ázsia munkaadói is kézhez kapják.Az ICI bizonyítvány elsősorban a diákok tanulmányaik során szerzett szakmai hozzáértését ismerteti. Ugyanakkor tartalmazza a Certificate programról értesített legjelentősebb cégek és intézmények névsorát is. Részletes leírást nyújt ezzel a munkaadóknak a végzősök szaktudásáról.ICI és IES bizonyítvány birtokában a végzősök nagy előnyhöz jutnak a konkurenciával szemben úgy a nemzetközi, mint a hazai munkaerőpiacon.ICI bizonyítványt kizárólag angol nyelven adunk ki.


Az IES nagyszámú intézmény értesít a hitelesítésről és a nemzetközi bizonyítványokról. A kiértesített szubjektumok jegyzéke itt található ezen az oldalon a Bizonyítványok alkalmazása linkre kattintva.

Minden diák megszerezheti a bizonyítványokat?

Igen, feltétel a tanulmányok sikeres befejezése (a kitűnő előmenetel nem egyedüli feltétele a jó gyakorlati érvényesülésnek). Néhány iskola legjobb tanulóinak ingyen biztosítja a bizonyítványokat, saját forrásaiból térítve meg a költségeket (alapok, egyesületek stb.) Kizárólag az iskola filozófiájától függ, hogy milyen feltételekhez köti a bizonyítványok megszerzését.

Létezik a hitelesített iskolák adatbázisa?

Igen, ezen az oldalon található a Hitelesített intézményekcímszó alatt. Itt az egyes országok szerint kikereshetők a hitelesített intézmények.